Nagyítás
Kicsinyítés

 Karnagyunk

Személyes adatok karnagyunkról

Réger Monika 1975-ben végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár és kórusvezető tanszakán, Párkai István, Maklári József és Vásárhelyi Zoltán növendékeként. Dolgozott zeneiskolában, ének-zenei tagozatú általános iskolában, illetve 10 évig foglalkozott mozgássérült gyermekek zenei nevelésével. 1994-ben került a Veres Pálné Gimnáziumba és alakította meg a kórust, amely sok szép sikert tudhat maga mögött. A velük végzett munkáért 2001-ben karnagyi díjban, 2007-ben pedig ARTISJUS díjban részesült. 1999-ben megalapította az Amadeus kórust, 2001-ben pedig a Veres Pálné Gimnázium (azóta „Aranydiplomával“ minősített) tanári kamarakórusát. 1997-2000-ig az ELTE, 1999-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlatvezető tanára, illetve a KÓTA Ifjúsági Bizottságának tagja.
© Amadeus kórus | Ivánszky Péter